Fedd meg...

„Fedd meg a bölcset és szeret téged.” (Péld 9,8)

A feddés senkinek sem esik jól. Legalábbis az egónknak nem. Hogyan viszonyulok hozzá? Megállok, elgondolkodok? Megvizsgálom magam? Legyőzőm a büszkeségem, esetleges önigazultságom, sértettségem? Ha ingem, magamra veszem? Tudok rá úgy tekinteni, hogy az intő mögött Isten áll? Tudom elsősorban Tőle venni, fogadni a figyelmeztetést?
Végső soron Istennek kell megfelelnem, nem embereknek. De Isten nagyon sokszor embereken keresztül szól, embereket használ a formálódásomra.

 

Minél előbb

Meg kell tanulnom, hogy ne halogassak dolgokat. „Ne késlekedj jót tenni a rászorulóval, ha módod van rá, hogy adj! Ne mondd szomszédodnak, ha nálad van, amit kér: „Jöjj vissza holnap, majd akkor adok!” (Péld 3,27-28) Ha az Úr indít valamire, azt tegyem meg. Egyszerűen, természetesen, bátran…

Joyce Meyer-től hallottam, hogy amikor Isten indít valamire, hogy megtegyük, ahhoz kenetet is ad. Ha halogatjuk a megtételét, a kenet elmegy.

Tanulságok az ötezer ember megvendégeléséből

A Lydia magazinban olvastam egyszer, hogy „sok-sok olyan ember él, aki azért nem tesz soha semmit, mert nem tud mindent megtenni”.

Ebből a sztoriból tanulság lehet az, hogy azzal a kevéssel, amink van, induljunk el, és menet közben történik a csoda. Azt a kicsit adjuk, amink van, még ha az reménytelenül kevésnek tűnik is. Ha el sem indulunk, mert olyan kilátástalannak látjuk a helyzet, akkor semmi sem fog történni. Azzal főzzünk, amink van.

Egy másik tanulság lehet, hogy becsüljük meg a „maradékot”, becsüljük meg a kicsit. Ne pazaroljunk. Ezt érthetjük az anyagi és a szellemi javakra is. Jézusnak fontos volt, hogy szedjék össze azt, ami megmaradt. 

„Jézus ezután elment a Galileai-tengernek, a Tibériás tavának túlsó partjára. Nagy sokaság követte őt, mert látták azokat a jeleket, amelyeket a betegeken tett. Jézus pedig felment a hegyre, és ott leült a tanítványaival együtt. Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe.
Amikor Jézus körültekintett és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöpnek: "Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?" Ezt pedig azért kérdezte tőle, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni. Fülöp így válaszolt neki: "Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset." Egyik tanítványa, András, a Simon Péter testvére így szólt hozzá: "Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyinek?"
Jézus ezt mondta: "Ültessétek le az embereket." Nagy fű volt azon a helyen. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak.
Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz: "Szedjétek össze a felesleges darabokat, hogy semmi ne menjen kárba." Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyérből való darabokkal, amelyek feleslegesek voltak azoknak, akik ettek.”
(Ján 6,1-13)