Emelt fővel

Isten elfogadta Ábel áldozatát, de Kain áldozatára nem tekintett. Ez rossz érzéseket keltett Kainban, és mérges lett - ez volt a reakciója. Isten ebben a megkísértett állapotában szóba áll vele, tanácsolja, segíteni akar. A kísértésekben Istennek hozzánk is van szava. Ezt mondta Kainnak, „Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta.” (1Móz 4,7). A kísértés még nem bűn. Kain itt még tudott volna változtatni a viselkedésén.

Jó emelt fővel járni. Mit jelent számomra az, hogy emelt fővel járok? Például azt, hogy nincs bennem szégyen, a szemébe tudok nézni az embereknek, hogy van egy egészséges önbecsülésem, tudom hogy ki vagyok (Krisztusban), van bennem egy tartás, egy magabiztosság, méltóság, tisztaság... stb. Az „emelt főnek” fordított szó mögötti jelentés, „felemelés”.

"Ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz". Jól cselekszem, ha  megteszem azt, amire Isten késztet; lépésenként, apránként, az adott napon, a mindennapi életben, kicsiben, itt és most…

Ha használod

Ha használod, szaporodni fog, ha nem, elveszted.

Ez nemcsak a talentumokra igaz, hanem Isten szavára is.

„Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak adatik, de akinek nincs, attól az is elvétetik, amiről azt gondolja, hogy az övé" (Luk 8,18). A tanítványok nem csak maguknak hallgatták Isten beszédét, hanem azoknak is, akik felé, majd szolgálni fognak. Az a megértett igazság, amit nem fordítanak valamilyen célra, elveszik. Az igazság, amit használnak, megsokszorozódik (NIV Study Bible).

A megismert igazságot ismertté kell tennünk. A jó hírt hirdetnünk kell. Isten szavát tovább kell adnunk. Az el nem vetett mag, nem kel ki. Isten igéjét, „el kell vetnünk” mások életébe. A „beoltott” ige tudja megtartani az emberek lelkét (ls: Jak 1,22).

Ha Isten szól, ha élővé válik számomra az ige, és csak magamnak tartom meg, akkor elveszíthetem. Továbbadva gyümölcsözni fog, én pedig még több kijelentést kapok. 

Amikor látta...

 „Amikor látta az Úr, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és hogy az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében.” (1Móz 6,6). Az egyik angol fordítás szerint, Isten szíve megtelt fájdalommal (NIV).

Az ember bűne Isten szomorúsága. Vajon gondolok-e így a bűnre… Isten oldaláról? Hogy amikor vétkezek, azzal fájdalmat okozok neki?