Erő
kontra erőtlenség
Isten ereje ebben a világban leginkább embereken
keresztül nyilvánul meg. Isten kezében egyfajta eszközök, csatornák lehetünk, hogy
ereje átfolyjon rajtunk. Ehhez nekünk „félre kell állnunk az útból”, azaz nem a
saját erőnket kell latba vetni. Persze vannak dolgok, amit nekünk kell
megtenni, de a töltetet, az erőt Isten adja hozzá.
Pál ezt mondja a korintusbelieknek: „És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg
nálatok. Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival
hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével; hogy hitetek ne emberek
bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék” (1Kor 2,3-5). Míg fel nem
ismerem, és mélyen át nem élem, saját erőm elégtelenségét, míg saját
erőfeszítéseimben bízva próbálok elérni dolgokat, tulajdonképpen csak
akadályozom Krisztus erejének áradását.
Pál egy másik helyen azt mondja, hogy Krisztus ereje erőtlenség által ér célhoz
(2Kor 12,9). Tehát kell hozzá az én „erőtlenségem” is, azaz hogy engedelmesen megtegyem,
amit Krisztus kér tőlem, de tudjam azt, hogy csak Ő tudja hatékonnyá tenni
munkámat, az erő, az élet tőle jön. Tehát Krisztus cselekszik általam.
Amikor egy fuldoklót ki akarnak menteni, megvárják, míg kezd elgyengülni, ugyanis kapálódzásával, saját próbálkozásával csak akadályozza a mentést. Ilyenkor inkább az erősebbre való ráhagyatkozásra, együttműködésre van szükség a sikerhez.
