Erő kontra erőtlenség

Isten ereje ebben a világban leginkább embereken keresztül nyilvánul meg. Isten kezében egyfajta eszközök, csatornák lehetünk, hogy ereje átfolyjon rajtunk. Ehhez nekünk „félre kell állnunk az útból”, azaz nem a saját erőnket kell latba vetni. Persze vannak dolgok, amit nekünk kell megtenni, de a töltetet, az erőt Isten adja hozzá.

Pál ezt mondja a korintusbelieknek: „És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével; hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék” (1Kor 2,3-5). Míg fel nem ismerem, és mélyen át nem élem, saját erőm elégtelenségét, míg saját erőfeszítéseimben bízva próbálok elérni dolgokat, tulajdonképpen csak akadályozom Krisztus erejének áradását.

Pál egy másik helyen azt mondja, hogy Krisztus ereje erőtlenség által ér célhoz (2Kor 12,9). Tehát kell hozzá az én „erőtlenségem” is, azaz hogy engedelmesen megtegyem, amit Krisztus kér tőlem, de tudjam azt, hogy csak Ő tudja hatékonnyá tenni munkámat, az erő, az élet tőle jön. Tehát Krisztus cselekszik általam.

Amikor egy fuldoklót ki akarnak menteni, megvárják, míg kezd elgyengülni, ugyanis kapálódzásával, saját próbálkozásával csak akadályozza a mentést. Ilyenkor inkább az erősebbre való ráhagyatkozásra, együttműködésre van szükség a sikerhez.