Felemelkedés

Simeon ezt prófétálta Jézusról: „Ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izraelben” (Luk 2,34).
Hogy Jézus számunkra elesést vagy felemelkedést jelent-e, az a hozzá való viszonyulásunktól függ. Hiszünk- e benne, megragadjuk-e őt hittel, rábízzuk-e életünket, élünk-e az erejével, vagy pedig közömbösek vagyunk, és elfordulunk tőle. Esetleg megbotránkozunk benne...

Sokan nem ismerték fel benne a Messiást, a Megváltót. Akik  elutasították őt, azok a megváltásuk egyetlen forrását utasították el. Azt utasították el, aki ezt mondta magáról: "Én vagyok az út, az igazság és az élet" (Ján 14,6).

Tartozzunk abba a csoportba, akik Jézus által, az ő erejével felemelkednek: újra kezdenek, elfogadják a megbocsátást, fölé emelkednek az akadályoknak, problémáknak, sérelmeknek, megbocsátanak, és emelt fővel járnak. Ahogy Dávid is mondja, „most is felül emeli fejemet ellenségeimen, a kik körülöttem vannak” (Zsolt 27,6). Tartozzunk abba a csoportba, akiknek az élete - Jézus miatt, Jézus által - felemelkedik!

„Istennek szüksége van az ember erejére, az embernek szüksége van Isten erejére.” / „God needs man-power, man needs God-power.” (Reinhard Bonnke)

„Isten néha felhasználja az emberek gonoszságát arra, hogy valami jót munkáljon ki az életünkben.” (Joyce Meyer)

Valakiért valamit

Valakiért 
valamit meg kell tenni.
Először púp a háton,
majd háborító kötelesség,
végül nehéz zsák,
mit görnyedezve kell cipelni
valahová, s akkor derül ki
csak róla, hogy telve arannyal,
mikor elvittük már s letettük.

Utonlévők mi,
megértjük-e még idejében,
hogy életünkből az marad meg,
amit másokért tettünk?!

(Füle Lajos)

90. zsoltár

„Isten nem azt várja el tőlünk hogy sikeresek legyünk, hanem hogy hűségesek.” (Teréz anya)

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A 90. zsoltár első fele arról szól, hogy az élet milyen múlandó, milyen gyorsan elszáll, és nagyobb része „küszködés és szenvedés” (1-11. v.). Kissé lehangolónak tűnik.

Mit lehet erre mondani? Mit tegyünk?

A zsoltár második felében, az író néhány kérést tár Isten elé, amiben válaszokat találhatunk.

·         Bölcsességet kér. „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk” (12. v.). Mit is jelent a bölcsesség? Bölcsesség, szerintem, többek között az, amikor a múlandóság tudatában, jól kihasználjuk az időnket, jól kihasználunk minden egyes napot. Amikor Istenre figyelve tudjuk, de legalább is érzékeljük, hogy mi a helyes, és meg is tesszük azt.

·         Aztán örömöt kér Istentől (13-15. v.). „Jó reggel elégíts meg minket a te kegyelmeddel, hogy örvendezzünk és vigadjunk minden mi időnkben. Vidámíts meg minket a mi nyomorúságunk napjaihoz képest, az esztendőkhöz képest, a melyekben gonoszt láttunk” (14-15. v.). Ki ne szeretne boldog lenni? Örömmel élni napjait? Az örömöt és boldogságot Istentől várja, elsődleges forrását Benne látja. És persze mindabban a jóban és áldásban, ami Ő ad.

·         Aztán azt kéri, hogy „Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon, és méltóságod fiaikon”. Vagyis kéri, hogy életében legyen látható Isten ujjlenyomata. Életvitelünkben, tetteinkben mutatkozzon meg a hitünk. Ahogy egy Pintér Béla dal szövege mondja, „hadd lássák mi van a szívedben, hogy te igazán hiszel az Istenben”. Áldás az, ha fizikai vagy szellemi értelemben vannak utódaink. És milyen jó, ha pozitív befolyással tudunk rájuk lenni, és az ő életükben is megjelenik Isten munkája, dicsősége!

·         Végül, ismételten azt kéri, hogy „kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá” (17.v.). A munka áldás, nagyszerű lehetőség. Alkothatunk, létrehozhatunk valamit, valami áldássá válhat kezeink között. Keresnünk kell, hogy mi az a feladat, munka, amit Isten ránk akar bízni. Mert ami Ő bíz ránk, és amit megfelelő indítékkal, és szeretettel végzünk (legyen az akár csak egy „szürke” házimunka), csak azt tudja megáldani, maradandóvá tenni. J

Jegyzet

DNT szolgálatából (2019.12.08.) gondolatok vázlatosan Lukács evangéliuma 1. rész alapján

„A várva várt dolgok is váratlanul érnek mikor végül is bekövetkeznek.” (Mark Twain)

Zakariás és Erzsébet igazak, erkölcsösek voltak. Ebbe öregedtek bele. Lezárult a gyermekáldás ideje. Mi értelme volt ennek a tisztaságnak, az igaz-mivoltnak? Hány hullámzáson, kétségbeesésen, szégyenérzeten (lehet, hogy csak azt gondolták, hogy azt gondolják), tehetetlenségérzésen mehettek át?

Tiszta élet és hiányérzet együtt volt jelen. Van úgy, hogy minden rendben van, de valami nagyon nincs rendben. Nem tehet róla az ember, de benne van egy szükséghelyzetben. Úgy tűnik, hogy ez a hiány már nem is lesz betöltve. Méltatlan, igazságtalan helyzet. De ez nem ok arra, hogy ne éljünk továbbra is tiszta életet. Istennek nem kötelessége választ adni, megoldani dolgokat. De mi eldönthetjük, hogy ettől függetlenül, Isten előtt tökéletes szívvel járunk. Megtehetném hogy hátat fordítok, kétségbeesek, de nem.

Zakariás és Erzsébet nem tudták mi következik. Mi sem tudjuk a jövőt. Nem azért élünk tisztán, hogy ebből „jó” fakadjon, hanem mert így érezzük igaznak, jónak. Zakariás és Erzsébet azért éltek tiszta életet, hogy bármikor megtörténhessen a jó, hogy készen legyenek, ha Isten meglátogat. Nem feltétlen számításból, persze van egy kis számítás. Készen lenni, használatra alkalmasnak lenni, bármikor. Istennek van feltételes, és feltétel nélküli akarata. Jézus, János születése feltétel nélküli volt. Akkor hadd legyek én az az eszköz, akin keresztül megtörténik.

„Ezért az egy gyerekért (Keresztelő János) érdemes volt elviselni a több évtizedes gyalázatot,” Erzsébet ezt gondolta. Mikor Isten végül cselekszik, úgy érzed majd, hogy mindenre visszamenőleg kárpótol, megvigasztal. Sok mindent Isten már itt a földön megtesz. Isten visszamenőleg kárpótol. Várjad, akarjad, kívánjad, kérjed, készítsd a fészket.

Erzsébet elrejtőzött öt hónapig, Jánost is rejtegették – ez volt a mennyei természete a dolgoknak. Ami Istentől van, úgyis meglesz, nem kell reklámozni. Ha Isten valamit elindított benned, érleld, foglalkozz vele. János nevekedett lélekben, fizikailag is, míg szolgálatba nem állt. Isten „nehéz” akaratára nincs sok jelentkező. De ezek nagyon fontosak. Mekkora áldás fakadt belőle! Még 2000 év után is. Ha vállalod Isten akaratát, abból nagyon sokan fognak áldást nyerni.

Élő igék

Ez az (Mózes), aki ott volt a gyülekezet előtt a pusztában atyáink és az angyal között, aki szólt hozzá a Sínai-hegyen: ő vette át az élő igéket, hogy átadja nekünk. Apcs 7,38

Mózes élő igéket vett át Istentől, hogy továbbadja a népnek. Az Ószövetségben Isten csak kiválasztott emberekhez szólt. Olyan üzeneteket kapott Mózes Istentől, amiben élet volt, életet közvetített. Nekünk abban a kiváltságban van részünk, hogy közvetlen Istentől kaphatunk élő igét, igéket. Élő ige az, ami megérint. Ami megragad. Ami eljut a szívünkig, nemcsak az elménkig. Becsüljük meg. Éljünk vele. És amit kell, adjunk tovább, hogy másoknak is életet hozzon!

Más:

„A lényeg, hogy bármit is teszünk, szeretettel tegyük” (Prodán Márta). Tejbegrízt főzök reggel a Mamának, főtt ételt készítek és csomagolok férjemnek, aki későn ér haza – ezt szeretem csinálni és szeretettel teszem" (P.M.).

„Vendéglátóként nagyon elfáradnék, ha nekem kellene lenni a társalgás középpontjának is. De nem kell... Mikor valamiben nagyon elfáradok, tudom, valami olyasmivel foglalkozom, ami tulajdonképpen nem (csak) az én dolgom” (P. M.).

Összetör

„Sziklákat hasított ketté a pusztában, bőven adott inniuk a mélységből. Patakokat fakasztott a sziklából, mint folyamokat zúdította le vizüket.” (Zsolt 78,15-16)

A sziklát meg kellett hasítani, hogy kijöjjön belőle a víz. A víz az életet jelentette a pusztában vándorló népnek. A kőszikla Krisztus előképe volt (1Kor 10,4). Krisztus megtörtetett, az életét adta, hogy nekünk életet adjon.
Néha szükségünk van nekünk is "megtöretésre", hogy áldás források fakadjanak fel bennünk mások számára. Kell hogy összetörjön bennünk mindaz, ami akadályozza azt, hogy Krisztus jelleme megjelenjen bennünk, hogy az ő élete, üzenete ki tudjon áradni belőlünk mások felé.