Pál Feritől hallottam a következő anekdotát, amivel azt próbálta érzékeltetni, hogy milyen az egészséges önbecsülés:

Az óvodában az ebédszünet előtt volt még 10 perc és az óvó bácsi egy közös játékra hívta össze a gyerekeket. „Gyerekek, gyorsan álljunk fel két csapatba, jobb felemre álljanak a kalózok, bal felemre pedig matrózok”. Egy kislány odamegy az óvó bácsihoz, „Óvó bácsi, én sellő vagyok”. Mire az óvó bácsi, „Ebben a játékban nincsenek sellők”. „De én sellő vagyok”, erősködött a kislány. „De értsd meg, hogy ilyen csoport nincs ebben a játékban”. A kislány továbbra is kitartott, „De én igenis sellő vagyok”. Végül az óvó bácsi beleegyezett. „Jó akkor te leszel a sellő”.
Ennek a kislánynak egészséges önbecsülése volt.

Kinek a tekintetében...

„A mai ember a másik tekintetének tükrében létezik”, olvasom egy blog-ban. A blogírónak ez nem tetszik, mert így meg kell felelni a mások által sugallt ideálnak - sokszor a fiatalság, a szépség, az egészség „terrorjának”, és egyéb elvárásoknak.

„Hatalmassá lett Jótám, mert útjában az Úr előtt, az ő Istene előtt járt”, olvasom Júda királyáról (2Krónika 27,6). Jótám az „Úr előtt”, az ő tekintetében élte az életét. Isten tetszését kereste, ezért pályája felfelé ívelt, „hatalmassá lett”. A hatalmas szó mögötti további jelentések: erős, bátor, szilárd...

Ha nem emberek tekintetében létezek, hanem „az Úr előtt”, ha nem X-nek és Y-nak akarok megfelelni, hanem elsősorban Istennek, az tartást, irányt ad az életemnek. Isten pedig erőssé, bátorrá tesz és felemel. Isten Ábrahámnak is ezt parancsolta, „járj én előttem, és légy tökéletes” (1Móz 17,1). 

Nem mehet a végére

„Senki sem képes megérteni, ami a nap alatt történik. Bizony, bármennyit is fáradozzon ezzel valaki, nem jut eredményre” (Prédikátor könyve 8,17 - egyszerű ford.). A Károli fordítás szerint, „az ember nem mehet a végére a dolgoknak.”

Míg a földön élünk, mindig lesznek olyan dolgok, amiket nem értünk. A világ működését, életünk történéseit, a dolgok értelmét… teljes egészében nem láthatjuk át, nem érthetünk meg MINDENT. Még ha sok mindenre rájövünk is, még ha megértésünk bővül is, mindig lesznek olyan dolgok, melyek nyitját nem találjuk. Nem véletlen kiált fel Pál apostol, „Oh Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei s kinyomozhatatlanok az ő útai!” (Róm 11,33).

„Élhet valaki kétezer évig is, ha nem tud gyönyörködni a jóban!” (Prédikátor könyve 6,6). Hiába van valakinek hosszú élete, gazdagsága, ha azt nem tudja élvezni, ha „nem él a jóval” (Károli fordítás szerint), ha nem tud megelégedni.

Vannak olyan emberek, akik szerény körülmények között is tudják élvezni az életet. Amijük van, azt észreveszik, megbecsülik, „élnek a jóval”. Megelégedést találnak az élet apró örömeiben. Értékelik a körülöttük levő világot és örülni tudnak a kis dolgoknak is, mint például: egy apró virágnak, mely szokatlan helyen virágzik, egy idegen mosolyának, az eső utáni napsugárnak, az éjszakai pihenés utáni felfrissülésnek.

„Többet ér a kevés az igaznak, mint a gazdagság a sok bűnösnek” (Zsoltárok 37,16).

Egy érdekes igét találtam a Bibliában: „Van ilyen hiábavalóság is, ami a földön történik: Igazak, akik azt kapják, amit a gonoszok érdemelnének, és a gonoszok azt, amit az igazak érdemelnének” (Prédikátor könyve 8,14).

Nem könnyű kérdés ez, és nem is akarom leegyszerűsíteni... De arra gondoltam, hogy még az a jó, hogy életünk nemcsak erre e földre, 70-80-90 évre korlátozódik. A NIV Study Bible szerint végső magyarázatot Jézus szavai adhatnak: „Eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, és kijönnek. Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel” (János evangéliuma 5,28-29).