A Lydia
magazinban olvastam egyszer, hogy „sok-sok olyan ember él, aki azért nem tesz
soha semmit, mert nem tud mindent megtenni”.
Ebből a sztoriból
tanulság lehet az, hogy azzal a kevéssel, amink van, induljunk el, és menet közben történik a csoda. Azt a
kicsit adjuk, amink van, még ha az reménytelenül kevésnek tűnik is. Ha el sem
indulunk, mert olyan kilátástalannak látjuk a helyzet, akkor semmi sem fog történni.
Azzal főzzünk, amink van.
Egy másik tanulság lehet, hogy becsüljük meg a „maradékot”, becsüljük meg a kicsit. Ne pazaroljunk. Ezt érthetjük az anyagi és a szellemi javakra is. Jézusnak fontos volt, hogy szedjék össze azt, ami megmaradt.
„Jézus
ezután elment a Galileai-tengernek, a Tibériás tavának túlsó partjára. Nagy
sokaság követte őt, mert látták azokat a jeleket, amelyeket a betegeken tett. Jézus
pedig felment a hegyre, és ott leült a tanítványaival együtt. Közel volt a
húsvét, a zsidók ünnepe.
Amikor Jézus körültekintett és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így
szólt Fülöpnek: "Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?" Ezt
pedig azért kérdezte tőle, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni.
Fülöp így válaszolt neki: "Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy
mindenki kapjon valami keveset." Egyik tanítványa, András, a Simon Péter
testvére így szólt hozzá: "Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér
és két hal, de mi ez ennyinek?"
Jézus ezt mondta: "Ültessétek le az embereket." Nagy fű volt azon a
helyen. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig
vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott
a halakból is, amennyit kívántak.
Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz: "Szedjétek össze a
felesleges darabokat, hogy semmi ne menjen kárba." Összeszedték tehát, és
tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyérből való darabokkal, amelyek
feleslegesek voltak azoknak, akik ettek.”
(Ján 6,1-13)
No comments:
Post a Comment